A temérdeknyi film és sorozat megjelenés mellett, keveseknek juthat eszébe, hogy a szinkronizálásra szükség van más területeken is. Ezek közül egy a videó játékok ágazata, ahol az élvezhetőbb, s hatásosabb játékmenet eléréséhez sokszor hasonlóan komoly szinkronszínészi teljesítményre van szükség, mint a filmes produkciók esetében.

Ráadásul, a digitális világ terjeszkedésével, egyre több új; különböző játék jelenik meg, ezáltal nő azon karakterek száma is, melyeket meg kell szólaltatni azok cselekménye során. Persze nem mindegyikhez kell személyre szóló hangokat rendelni, mint ahogyan a filmeknél is, itt is sok eltérő műfajban vannak jelen a játékok, illetve ez esetben tovább színesíti azokat, hogy a különböző platformok szerint ugyancsak más lényegű alkotások jelenhetnek meg.

A számok növekedése ellenére, csak egy kisebb részük az, amely komolyabban igényli a karakterek hangzásvilágát. Ez alatt pedig azokra a játékokra kell gondolni, amiknek végig vitele összefonódik egy adott történet szállal, valamint annak előre haladtával.

Kezdetben, a huszadik század derekán, az első egyszerű videó játékoknál még nem volt szó ilyesmiről. Nem egy évtizednek kellet eltelnie, mire megjelentek olyan alkotások, melyeket egyfajta filmes köntössel ruháztak fel, ezzel növelve népszerűségüket. Nem csoda tehát, hogy a napjainkban legkedveltebb darabok többsége már hordoz bizonyos történetmesélést. Ehhez képest a nyolcvanas években még mondhatni sehol nem volt a taglalt metódus. Nem is volt rá szükség, hiszen azon évtized játékai – gondoljunk például a Pac-Man-re – nem erre voltak kiélezve. Majd azután a kilencvenes években elkezdtek megjelenni olyan játékok, mint a Mortal Kombat, aminek 92-es, első részében talán csak pár szó észlelhető, mégis jól tudjuk, milyen fontos alapot jelentett ez a későbbi franchisera nézve, mivel mai kiadásai egészen komoly sztorit hordoznak, rengeteg karakterrel. A huszonegyedik században pedig már jó pár játék megemlíthető, amelyekben van legalább egy kiemelkedő szinkronteljesítménnyel rendelkező szereplő.

A régebb óta ismert alkotások is ilyenné váltak, így lett jellemző Charles Martinet hangja Mario és Luigi karakterénél a Mario sorozatban. Emellett más szériákban is elengedhetetlen elem a szinkron, akár a Grand Theft Auto-ban, amelynek talán összes darabjára igaz ez, de főleg a legutóbbira. A GTA V három főszereplője igen jól eltalált személyiségekből áll. Nem véletlen az azok megmintázása és a mögöttük álló színészek közötti hasonlóság, mert ezt a szimilaritást kihasználva sokkal jobban összeálltak a karakterisztikák, akár még egy élőszereplős filmet is könnyen el lehet képzelni velük.

Ha pedig már filmek, a képregényfilmek kapcsán vászonra vitt, egyik legnépszerűbb karakter a Joker, akit nem mellesleg mindig felejthetetlen alakításban láthatunk. Így van ez a videó játékok világában is, a Mark Hamill által megszólaltatott karakter, kiemelkedő teljesítményt nyújtva, fontos láncszeme a Batman: Arkham sorozatnak.

Ezenkívül még számos ilyen példát lehetne említeni: Cortana karaktere Jen Taylor hangjával (Halo 4); Snake, David Hayter hangjával (Metal Gear Solid 4); Cole Phelps, Aaron Stanton hangjával (L.A. Noire); és talán a leghansúlyosabb, Nathan Drake, mint Nolan North karaktere az Uncharted sorozatban. Utóbbi, alakításával teljesen új alapokra helyezte a szinkronizálást a játékok terén.

Persze az összes hang és szereplő kombinációról elmondható, hogy valakinek nagyon tetszhet, valakinek meg kevésbé. A játékok terén mutatott egyéni ízlésünk is befolyásolhatja, ám mindenképp jó hír, hogy a jövőben valószínűleg egyre több remek karakter fog megjelenni, még remekebb hanggal is személyiséggel, akik közül bátran válogathat mindenki.

A szinkronizálás szó hallatán az emberek többségének filmek és sorozatok ugorhatnak be. Azonban a filmgyártás ezen szakaszának több formája is létezik, a hagyományos értelemben vett szinkronon kívül. Az egyik ilyen alkalmazási módja, amely szintén népszerű még napjainkban is, az a hangalámondás, vagyis amikor a már adott hanganyagot (általában az eredetit) lehalkítjuk, s új párbeszédeket rögzítenek hozzá. Játékfilmek esetében már nem annyira használatos, Magyarországon főként még a VHS-korszakban volt jellemző ez a metódus. Sokkal inkább természetfilmeknél alkalmazandó, mikor az új dialógusok egy adott személy narrációjának formájában kerül felmondásra. A természetfilmek szerepe pedig nem véletlen, mivel van valami varázsa annak, amikor így mutatják be számunkra a környezetünket, illetve az abban lévő élőlényeket. Ennek a varázsnak a kulcsa (vagy legalábbis az egyik) a jó narrátor, aki történetmesélésével; szónoklatával megragadja a nézőt. Sok ilyen alakot ismerhetünk a mozgókép történelméből, de a jók között is vannak kiemelkedőek.

A természetfilmek területén, ha valakit ki kell emelni, az David Attenborough, akinek neve sokak számára csenghet méltán ismerősen, mert munkássága alatt rengeteg dokumentumfilmhez és ismeretterjesztő televízióműsorhoz adta – szakértelmén kívül – hangját is. A műfaj ezen területének ő a legkimagaslóbb alakja, ennek ellenére kevésbé ismert, hogy mit is tett, s tesz le az asztalra. Fontos a jelenidő, hiszen idős korának dacára még mindig igyekszik a tőle telhető maximális szerepet betölteni Földünk ismertetése kapcsán.

http://bit.ly/2AvmoMN

Az ismeretterjesztő műsorok úttörője 1926-ban született, s szülőhazájában; Nagy-Britanniában végzett tanulmányait követően a BBC televíziócsatorna kötelékébe szegődött, amely számára már hatvan éve készít természetfilmeket és sorozatokat, amik között sok híres produkció van. A legismertebb viszont a kilenc epizódból álló „Élet-sorozat”, mely ritkán látott, átfogó képet mutat be bolygónk élővilágáról. Bár a hatvanas, valamint a hetvenes években programigazgatóként is tevékenykedett, s példának okán ebben az időszakban kezdte el a csatorna a színes filmek sugárzását, munkájának meghatározó részét a már említett narrációja jelenti. A „Élet a Földön”; „Az élő bolygó”; valamint „Az élet megpróbáltatásai” című produkciókból álló trilógiájával hamar megszeretette magát a magyar közönséggel is, ezt követően további műsorok fokozták mind hazai, mind külföldi sikerét.

Megfelelő magyar hanggal még jobban tudott hatni, állandó nyelvünkön megszólaltatója Végvári Tamás volt. Varázslatos hangpárosuk végül a színész 2010-es elhunytát követően felbomlott, helyét aztán Szersén Gyula vette át, akinek nem levonva érdemeiből, elődjét aligha lehet pótolni.

http://bit.ly/2yiHaJs

Az élővilág és az emberiség közötti kapocs építésért tett cselekedetei oly szinten fontosak, hogy maga a királynő is elismerte 1985-ös lovaggá ütésével. Emellett számos más díjat és kitüntetést tudhat magáénak, sőt még egy hangyászsün fajt is elneveztek róla. Ám narrációja ugyancsak nagyobb elismerést érdemelne. Kétségkívül a televízió és a szinkronizálás eme terének egyik, ha nem a legnagyobb személye.

Sokszor nincsen egyszerű dolga egy szinkronszínésznek. Egy idegen személy bőrébe bújni soha nem egyszerű, főleg úgy, hogy általában minden egyes karakter, amellyel igyekszik azonosulni, különböző jellemvonásokkal bír. Persze ez hozzátartozik a szakmához, ha pedig sikerül megbirkóznia ezzel az akadállyal az adott színésznek – és szinte mindig sikerül is - , azzal egy új szereplővel bővíti a már amúgy is színes palettát. Hozzátéve, hogy a legtöbb ember talán szánt szándékkal igyekszik kipróbálni magát eltérő területeken, hiszen egy idő után könnyen unalmassá, vagy túlságosan könnyűvé válhat mindig ugyanannak a meghatározott jellemű figurának hangot adni.

Az, hogy bizonyos személynek milyen karakter lesz igazán testhez álló, ellenben melyik szereplő az, akivel jobban meggyűlhet a baja sok dologtól függhet, azok személyiségén túl is. Nyilvánvaló, hogy annak kérdése, ki mit preferál jobban, legyen szó akár arról, hogy egy animált karakterről beszélünk-e avagy sem, valamelyest az egyéni ízlés és hozzáállás kérdése. Egy animáció szereplőjének visszaadása lehet nehezebb egy valós szereplőénél, illetve fordítva. Számos ember van, akinek ez megy könnyebben. Gondoljunk csak Mel Blancra, aki a napjainkban gyakorolt szinkronizálás alapjait fektette le azzal, hogy rengeteg olyan híres mesefigurát szólaltatott meg, mint Tapsi Hapsi. Valamint megemlíthető, a mind a mai napig aktívan tevékenykedő, Frank Welker, amerikai színész is, akit tavaly Emmy-díjjal jutalmaztak több évtizedes munkásságáért. Legalább nyolcvan rajzfilm szereplőért felelős, közöttük Fred Jones és Scooby Doo hangjáért a mára ikonikussá vált franchise-ból, de Megatront (Transformers) is hosszú ideje ő játssza, továbbá még a Futurama és A Simpson család sorozatokban is hallható megannyi karakterként.

Azonban vannak esetek, melyekben nem elég a színészi játék. Különböző érdekes, akár egészen szokatlan metódusokhoz kell folyamodni egyes szerepek kapcsán. Erre példa a Rick és Morty főszereplőjének, Rick Sancheznek az alakítása. Ahogyan azt a sorozat követői tudják, elég „egyedi” a jelleme az alkoholista tudósnak, amivel az őt játszó Justin Roilandnak sincs könnyű dolga. Ahhoz, hogy megfelelően hangot tudjon kölcsönözni a figurának, a felvételek során gyakran enyhén ittas állapotba hozza magát. Fura módszer, az biztos, de legalább a stúdióban garantált a jó hangulat.

Az utóbbi években egyre inkább jellemzővé vált a sztár szereposztás az animációs filmek mögött is. Nem csoda, mivel az évtizedek alatt, részben a látvány világ fejlődésével, fontos részévé váltak a filmes világnak a nagyszabású rajzfilmek, így ennek megfelelően az ilyen produkciók többségében már nem idegenek a nagy nevek. Sőt, előfordulhat egy alkotásban egészen sok híresség is. Példának okán, a lassan tíz éves Kung Fu Panda franchise, filmjeiben olyan nevek tűnnek fel a harcművész állatok bőrében, mint Jack Black; Angelina Jolie; Dustin Hoffman vagy Jackie Chan.

A CGI nagyvonalú fejlődésének, s népszerűségének okán használatának köszönhetően pedig tovább bővül a tér a szinkron számára. Ennek kapcsán szintén sorolhatók húzónevek, illetve különös esetek, vagy akár ezek kombinációja is. A jelenkorban népszerű képregények igencsak bővelkednek látványvilágban és érdekes karakterekben, így A galaxis őrzői is. Kétségkívül az egyik legkedveltebb szereplő párosa a filmnek Rocket és Groot. Bradley Cooper alakítja a fegyveres mosómedve(szerű) lényt, aki önmagában sem egy "egyszerű jellem", ám Vin Dieselnek talán érdekesebb dolga van kedvenc beszélő fánkkal, annak ókán, hogy csak nevét ismételgeti beszéd során. "Kivételes" munkát igényel az egyszer biztos.

Az említetteken kívül még hosszasan lehetne sorolni az érdekesebbnél érdekesebb példákat, de már ebből a párból is látszik, hogy milyen sokrétű szakmáról is van szó a szinkronizálás, szinkronszínészet alatt.

A szinkronizálás napjainkra már egybeforrt a film- és sorozatgyártással, hiszen ha azt akarjuk, hogy egy adott alkotás sikeres legyen, akkor igyekeznünk kell azt a lehető legtágabb és legváltozatosabb nézőközönség elé tárni. Ennek egyik, s talán legfontosabb módjaként más nyelvi köntösökbe bújtatni azt, ezzel pedig megértetni a világ különböző pontjain élő emberekkel, de hogy honnan is ered valójában eme filmgyártási tevékenység, azt számos tévhit fedi.

Rengeteg idő eltelt kialakulása óta, ugyanis több mint egy évszázadot kell visszarepülnünk az időben eredetének feltárásához. Sokan úgy tudják, az első szinkronszínész Walt Disney volt, mikor 1928-ban, a Steamboat Willie (Willie gőzhajó) című rajzfilmben adta hangját Mickey egér karakteréhez. Azonban már korábbról is ismert az első narráció. Elsősorban Reginald Fessenden, kanadai születésű feltaláló nevét kell megemlíteni, aki nagy szerepet vállalt a rádió létrehozásában, illetve hozzá köthető az első olyan helyiség létrehozása is, melyet ma hangstúdióként emlegetünk. 1900-ban sikeresen közvetítette híradását az időjárásról egy teszt során, majd hat évvel később ténylegesen ő lett „a rádió első hangja”. Az év karácsonyán, a maga által összetákolt stúdióból intézett műsorszórást, amely beszéde mellett magába foglalt ünnepi üzeneteket és zenét is. Adását nagyobb részt például hajókon fogták, s annak ellenére, hogy történelmet írt ezzel az esettel, munkássága mindig háttérbeszorult. Ennek köszönhető, hogy a már említett Walt Disney lett az első szinkronszínész, akit a valóban megismert a nagy közönség.

Reginald Fessenden munka közben

http://bit.ly/2jdvbsb

Mickey egér hanggal együttes megjelenése viszont számos más rajzfilm létrejöttét és fejlődését eredményezte, így például a Bolondos dallamokét Tapsi Hapsival; Dodó Kacsával és társaikkal. Ezzel párhuzamban pedig a sokasodó karaktereknek újabb és újabb személyek kezdték kölcsönözni hangjukat. Ám a kitalált szereplők mögött álló színészek legtöbbször egyáltalán nem lesznek ismertek a nézők számára. Csakhogy kivételek mindig vannak, így e téren is. Ilyen kivétel Mel Blanc, aki kétségkívül a múlt egyik, ha nem a legelismertebb szinkronszínésze. Pályája elején a rádióban tevékenykedett, de amint az ágazatot háttérbe szorította a mozgókép, ő is inkább utóbbi fele kezdett sodródni. Komikus létéből adódóan pedig igen jól álltak neki a különböző rajzfilm szerepek. A harmincas évek közepétől volt jelen az animációs világban, és alig lehet megszámolni, hány produkcióban is vett részt a Leon Schlesinger Productions-nél, annál a stúdiónál, ami később a Warner Brothers rajzfilmstúdiója lett. A történelem legikonikusabb animációs figuráit szólaltatta meg, így a már szintén említett Bolondos dallamok számos szereplőjét, de ő hallható a Frédi és Béni-ben; a Jetson család-ban vagy a Speed Buggy sorozatban is. A főbb szerepek mellett rengeteg háttérszereplőért is ő volt felelős, s több mint ezer produkció után nem csoda, hogy sokan csak úgy emlegetik a mai napig: „The Man of a Thousand Voices”.

Mel Blanc

http://bit.ly/2zMcfXM

Mellette fontos még megemlíteni Don LaFontaine nevét. A hatvanas évektől a növekvő animációs szerepek okán egyre több hangra is szükség volt. Végül pedig olyannyira elterjedt ez a tevékenység, hogy a mozikban; filmek előzeteseiben és rengeteg reklámban jellemzővé váltak a hangalámondások; narrációk. Itt jön a képbe LaFontaine, aki hangját adta számos előzeteshez, de annál is inkább a reklámfilmekhez, melyekből a egyre több és több jelent meg. 2008-ban hunyt el, de utolsó éveiben is aktív maradt, s az amerikai trailerek kapcsán az egyik dolog, ami biztosan az emberek eszébe jut az az ő hangja.

A szinkron viszont bizonyos szempontból tovább változik az idő múlásával. Erre példa maga az animációs filmek szerepe a jelenkorban. Sorra jelennek meg a mozikban a nagyobbnál nagyobb szabásúbb rajzfilmek, nem beszélve a televíziós sorozatokról is, amelyek népszerűsége is csak növekszik. Így, ugyan az eddigi évtizedekben a mozivásznon látott színészek jól láthatóan elhatárolódtak a szinkrontól, napjainkban már sok animált karaktert mindenki által ismert, hollywoodi nevek szólaltatnak a filmgyártás emeágának hangsúlyossága miatt.

Forrás: voiceovervoiceactor.com

Ha szinkronizálásról beszélünk, talán mindenkinek kedvenc filmje vagy sorozata ugrik be először. Nem csoda, hiszen ez a fogalom mára már szinte egybeforrt a filmek világával. Azzal, hogy az általunk szeretett, s sokszor nagyra tartott karakterek miként nyilvánulnak meg a különböző – globalizált világunkban számtalan helyen megjelenő – digitális képernyőkön.  Pedig eredendően egy sokkal összetettebb dologról van szó, gondoljunk csak például a hangalámondásra, melyet a legtöbb természetfilm is alkalmaz. Emellett például hibajavításra is használatos, „utószinkronizálnak” egy adott dialógust, mely eredendően használhatatlan lenne.

Azonban eme írásomban nem ezeket igyekszem taglalni, sokkal inkább a filmek oldaláról próbálom megközelíteni, mivel úgy gondolom ez napjaink egyik legnépszerűbb témája.

Maga a szinkronizálás elengedhetetlen, főleg ha egy filmet világszinten akarunk a nézőközönség elé tárni. Ma, az ágazat fejlődésével szinte már bármilyen nyelven levetíthetővé válhat egy adott felvétel, ami abszolút pozitív dolog. Ugyanakkor visszaadni azt az élményt és hatást, amelyet az eredeti változat el tud érni nem olyan egyszerű, sokszor nem is sikerül. Így egyáltalán nem furcsa, ha bizonyos esetben a film anyanyelvét választjuk saját nyelvünk helyett. Választásunk súlyát pedig alaposan megkönnyíti, hogy egy kis fortéllyal – hogy így nevezzem – könnyen hozzáférhetünk bármelyik verziójához.

Nyilvánvalóan mindannyian azon vagyunk, hogy a számunkra tetszetősebb, jobbnak vélt változatot tekintsük meg. Azonban az, hogy mitől is lesz jó egy adott kép- és hanganyag szinkronja, több mindentől is függhet. Elvégre egy igen aprólékos, s magas fokú koncentrációt, valamint összehangoltságot igénylő munkafolyamatról van szó. Véleményem szerint, amin a legkönnyebben elcsúszhat a dolog, az a fordítás. Nem könnyű dolog egy már meglévő dialógust újragondolni úgy, hogy eredeti lényege megmaradjon. Sokszor olyan kifejezésekkel találkozhatnak a fordítók, melyek a célnyelvben egyszerűen nem léteznek, ennél fogva nem is lehet megfelelőképpen újraírni. Ilyen esetben a szinkrontolmácsnak két fő opciója van. Vegyünk például egy vígjátékot. A legtöbb komédia bővelkedik a viccekben; szóviccekben. Ez persze nem nagy csoda, hiszen részben ettől is fogunk jól szórakozni. De az adott poénok sokszor a különböző nyelvekkel együtt illeszkednek bele a szövegbe. Azt átfordítva viszont könnyen lehet, hogy nem lesz értelmes. Akár még csak mosolyt sem csal az arcunkra, inkább kérdő tekintettel kérdezzük magunktól: „Hogy mi van?!”. Ezt kiküszöbölendően, tolmácsunk inkább kihagyja az egészet, ezzel azonban azt vonva maga után, hogy más részeket is ki kell vágni. Persze nem minden esetben szükséges, de benne van a pakliban. A másik esetben megpróbálom ráerőszakolni egy az eredetihez hasonló jelentéssel bíró viccet, ami általában nem ugyanakkora töltetű. De akármelyik módszerrel is dolgozzunk, az az igazán fontos, hogy igyekezzünk ugyanazt az élményt közvetíteni, amit az eredeti esetében is tapasztalhatunk, vagy legalábbis az azt lehető legjobban megközelítő hatást elérni vele, legyen az vígjáték vagy bármi egyéb. Ennél nagyobb hibát jelentenek a félrefordítások, főleg ha rengeteg van belőle, bár egy bizonyos műsorban nem sűrűn fordul elő ennyi hiba. Van, amikor az is zavaró lehet, hogy ha egy jól bevált, már megszokott hang helyett egy másik szólal meg, mert valljuk be, vannak alakok, akiket nehezen tudnánk elképzelni másként megszólalva. Gondoljunk csak Rékasi Károly és Tom Cruise, vagy Kevin Conroy és Batman példájára.

De a negatív tényezők mellett, vannak kivételes esetek, melyekben a szinkronos verzió jobb, mint az eredeti. Ezt személyes tapasztalatból is mondhatom, hogy elég ritka, de előfordul.

Valószínűleg tökéletes szinkron nem létezik, bakik mindenhol előfordulnak, hol több, hol kevesebb. Ez hazánkban sincs másképpen, biztosan találkozott már mindenki elég fura, akár rossznak mondható dialógus részletekkel. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy vannak más országok, amelyekben sokkal rosszabb, egyenesen pocsék fordításokat hallani. Ez nem feltétlen vigasztalja az embert, ha kedvenc filmjét nem képes élvezni emiatt. Véleményem szerint összességében elégedettek lehetünk a magyar nyelvű produkciókkal is. Bár az, hogy kinek tetszik egy produkció és kinek nem, elég szubjektív dolog, és inkább film-; sorozatvilági izlésünktől függ. Mindenesetre akármihez is ragaszkodunk, érdemes kitapasztalni, hátha van olyan változata, amely jobban elnyeri a tetszésünket.